Magyarországi fizikatörténet a 20. század utolsó harmadáig

Sokat dolgozott a Bolyai-hagyaték feltárása érdekében, rendszeresen munkálkodott az Erdélyi országos múzeum-egyletben, egyik szerkesztője volt az egyesület lapjának, az Orvos-természettudományi Értesítőnek. Része volt a Mathematikai és Physikai Lapok megalapításában. 

 

Jedlik Ányos István (Szimő, 1800. jan. 11. - Győr, 1895. dec. 13.)

Tanulmányait a nagyszombati és a pozsonyi gimnáziumban kezdte. 1817-ben belépett a Szent Benedek-rendbe, ettől kezdve tanulmányait rendjének iskoláiban - Pannonhalmán és Győrben - folytatta. 1822-ben avatták doktorrá, majd győri líceumba helyezték. 1831-ben került a Pozsonyi Akadémiára, ahol 1839-ig tanított fizikát, természetrajzot és mezőgazdaságtant. 1839-től kezdve 1878-as nyugállományba vonulásáig a pesti Tudományegyetem Fizika-Mechanika Tanszékének professzoraként fejtette ki tevékenységét.

Még győri működése során foglalkozott a “villam delejesség kölcsönhatás” jelenségével, és több évvel megelőzve kortársait, megalkotta villamdelejes forgonyait, amelyekben az álló- és a forgórész egyaránt elektromágneses volt. Ugyancsak ő alkalmazta először a higanyvályús kommutátort is (1829). Jedliknek ezek a készülékei az első elektromágneses forgókészülékek - tehát motorok - voltak.

Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve, illetve az ezt demonstráló egysarki villanyindító, azaz Jedlik dinamója. Ennek műszaki leírásában fogalmazta meg Jedlik 1861-ben - legalább 6 évvel Siemens és Wheatstone előtt - az öngerjesztés (dinamó) elvét. Az ősdinamót Nuss Antal, pesti gépész készítette el Jedlik tervei alapján.

A nagyfeszültségű technika területén is alkotott újat és nagyszerűt: 1863-ban ismertette a "Leideni palaczkok lánczolatá"-t, illetve a feszültségsokszorozás elvét és gyakorlatát, több mint félméteres hosszúságú villamos ívet tudott létrehozni.

Foglalkozott a szódavíz előállításával, "ásványvíz" (savanyúvíz) előállítására alkalmas készüléket szerkesztett. Jelentős eredménye volt az optikai rács, amely karcolt üveglemez; gépével milliméterenként több, mint 2000 vonalat húzott. A Bunsen-féle elemek módosítására is dolgozott ki javaslatot. Elemeit, amelyek ún. papírcellás elemek voltak, az 1855-ben, Párizsban tartott Világkiállításon is bemutatták. Foglalkozott az ívfény előállítására szolgáló szerkezet készítésével, egy ízben Pannonhalmát is “megvilágította”.

Kísérletezés mellett tanított és négy magyar nyelvű tankönyvet írt - köztük van az akadémiai nagyjutalommal elismert Súlyos testek természettana (1850) és a Hőtan (1847-1851). 

 

Eötvös Loránd (Buda, 1848. júl. 27. - Budapest, 1919. ápr. 8.)

Egyetemi tanulmányait Heidelbergben folytatta, matematikát és fizikát tanult, majd itt doktorált. 1872-ben a pesti egyetem elméleti fizika tanszékére, majd Jedlik nyugdíjazásakor 1878-ban az egyetem Kísérleti Fizika Intézete professzorának nevezték ki.

Érdeklődése a kapillaritás jelenségei felé fordult, és hamarosan megállapította a később róla elnevezett Eötvös-törvényt a folyékony anyagok felületi feszültsége és molekulatérfogata között. A gravitációs vizsgálatokhoz új mérőműszert készített, amely az általa kigondolt mérési eljárás igényeinek legjobban megfelelt. Az Eötvös-inga első példánya 1891 májusában készült el. Továbbfejlesztett példányai méltán nyerték el fizikai valójukkal és tudományos-gyakorlati hasznosságukkal az 1900. évi Párizsi Világkiállítás Nagydíját, és szereztek hírnevet az alkalmazott geofizikai kutatásokban hazánknak.

Eötvös 1891-ben létrehozta a Mathematikai és Physikai Társulatot, 1894-ben pedig az Eötvös Collegiumot

Eötvös az ingával megkezdte a földi gravitációs erőtér földrajzi mikroszerkezetének (hely szerinti változásának) a tanulmányozását. Ezekből alakult ki az Eötvös-inga terepi használatának módszere, amellyel a környező tömegek sűrűség szerinti eloszlásának egyenetlenségeire lehet következtetni, és ami az Eötvös-ingát úgyszólván azonnal a nyersanyagkutatás hatékony eszközévé tette. A geofizikának másik ága, a vulkanológia és a földrengéskutatás is megtalálta lehetőségeit az Eötvös-ingában.

Az ingával Eötvösnek sikerült kimutatnia, hogy az anyag gravitációs természetére jellemző  ún. súlyos tömeg és az anyag tehetetlenségére jellemző ún. tehetetlen tömeg egymással univerzálisan (a testek kémiai összetételétől függetlenül) arányos. Vagyis megfelelő mértékrendszerben a két tömeg egyenlő. Eötvös az ingájával ezt a megállapítást rekordpontossággal, (a két tömeg eltérésének a tömeggel képezett hányadosát, a relatív eltérést) 1/200 000-nél kisebbnek bizonyította.

1910-1918 között Eötvös folytatta gravitációs és földmágnesességi vizsgálatait. Területi mérések sokasága mellett (az Alpokban, Erdélyben, a Kis-Kárpátokban, a Morvamezőn) elvi megállapításokra is sor kerül. Eötvös kimutatta, hogy a Föld felszínén mozgó testek súlya (a gravitációs hatás és a Föld forgásából származó centrifugális erő eredője) nem állandó, hanem a nyugati irányban mozgóké  nő, a keleti irányban mozgóké csökken a Földhöz képest állókéhoz viszonyítva (Eötvös-effektus). 

 

Lánczos Kornél (Székesfehérvár, 1893. febr. 2. - Budapest, 1974. jún. 25.)

A budapesti Tudományegyetemen tanult a matematika-fizika tanári szakon, majd a relativitáselmélet iránti kíváncsiságának engedve a budapesti József Műegyetemen Zemplén Győző által vezetett tanszékre ment tanársegédnek.

Lánczost ekkor főleg az érdekelte, hogyan lehet a speciális relativitáselmélet téridő-geometriájában megcsillanó újdonságokból, pl. a téridő nem-euklideszi szerkezetéből az elektromágneses erőtér Maxwell-féle törvényeit értelmezni. Doktori értekezését is ebből a témából készítette (A Maxwell-féle éteregyenletek függvénytani vonatkozásai, Bp., 1919). A doktori fokozat 1921-es megszerzése után Németországba emigrált, ahol szoros kapcsolatba került Einsteinnel. Ez a munkakapcsolat barátsággá mélyült, amely Einstein haláláig tartott (1955).

A fasizmus elől Amerikába emigráló  Lánczos először a Purdue Egyetemen (Lafayette, Indiana, USA) tanított (1931) kvantummechanikát, majd mint a matematikai fizika tanszék tanára a repülőmérnöki képzésben és kutatásban vett részt. 1943-1944 között az amerikai Szabványügyi Hivatal (National Bureau of Standards) alkalmazta, 1946-1949 között a Boeing repülőgépgyár kutatói között dolgozott Seattle-ben. Ez idő tájt rendszerezte a számolás technikájára vonatkozó (még a számítógép megjelenése előtti) elvi és gyakorlati tapasztalatait. Ennek köszönhető az “Applied Analysis” (Alkalmazott analízis) c. monográfiája, amelyben egyebek között az ún. Lánczos-algoritmust (a végtelen sorok összegzésének és a transzcendens egyenletek megoldásának gyorsított módszerét) tanítja, ill. nagy mátrixok kezelésére mutat be eljárásokat. Eredményei nagy jelentőségűeknek bizonyultak a számítástechnika mai korszaka számára is.

Élete utolsó szakaszában Írországban, a dublini Institute of Advanced Studiesben dolgozott.

Lánczos tanítási tapasztalatait számos világhírre szert tett tankönyve közvetíti. A fizika, s főleg az általános relativitáselmélet szempontjából érdekes és rendkívül tanulságos A mechanika variációs elvei (1949), Einstein és a kozmikus világrend (1965), A geometriai térfogalom fejlődése(magyarul 1976), Einstein évtizede: 1905-1915 (magyarul 1976). 

 

Neumann János (Budapest, 1903. dec. 28. - Washington, 1957. febr. 8.)

Középiskolai tanulmányait 1913-1921 között a fasori Evangélikus Főgimnáziumban végezhette. Érettségi után tanulmányokat folytatott a berlini egyetemen 1921-24 között, majd a zürichi Eidgenössische Technische Hochschuleban (ETH) 1926-ban vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Egyidejűleg a budapesti Tudományegyetem bölcsészkarát is elvégezte: matematikát, fizikát és kémiát tanult. 1926-ban doktorált Fejér Lipótnál.

1930-ban Amerikába kapott meghívást, és egy évig vendégprofesszor volt a Princeton Egyetemen, majd ugyanitt 1933-tól 1957-ig, haláláig az Institute for Advanced Study matematikaprofesszora volt. A II. világháború éveiben (1943-tól) Los Alamosban is dolgozott, részt vett az atombomba megalkotásának programjában és ballisztikai problémák megoldásával foglalkozott. A matematikai problémák numerikus megoldásának nehézsége vezette a számítógépek fejlesztésének irányába.

Saját maga által legjelentősebbnek tartott eredményei a kvantummechanika, az ergodelmélet, és az operátorok kvantummechanika-elméletének területére esnek.

Az intuitív alapokon nyugvó  kvantummechanika matematikailag korrekt megalapozását adta meg.. Eredményeit A kvantummechanika matematikai alapjai c. könyvében foglalta össze. Neumann ismerte fel, hogy a mikrorendszerek kvantummechanikai állapotjellemzése olyan kijelentések (ítéletek) megtételére korlátozza a megfigyelőt, amelyek a hagyományos logika törvényeitől eltérhetnek, a kvantumlogika szabályai szerint működnek.

Neumann János alapvető eredményeket ért el a játékelmélet és a matematikai közgazdaságtan terén. Neumann volt a sejtautomata-elmélet megalapítója. Ez az elméletalkotó  munkája széles utat nyitott a különböző átmenetfüggvénnyel szerkesztett fizikai-biológiai rendszerek modellezésére.

A hidrodinamika területén végzett munkája a lökéshullám természetének megismerését segítette elő. A lökéshullám az explozív láncreakció (atombomba) kialakításában játszik szerepet. Ő alkotta meg a kvantitatív, numerikusan számítható  időjárás-prognózis alapjait, amelyet a meteorológusok ma is alkalmaznak.

 

Kármán Tódor (Budapest, 1881. máj. 11. - Aachen, 1963. máj. 7.)

1898-ban megnyerte az Eötvös Loránd alapította matematikai tanulóversenyt. Egyetemi tanulmányait a budapesti József Műegyetemen folytatta, 1902-ben kitűnő minősítéssel szerzett gépészmérnöki oklevelet. Bánki Donát tanszékén lett tanársegéd, ahol az első tudományos problémakör, ami lekötötte érdeklődését, a nyomott rudak kihajlásának kérdése volt.

1906-ban ösztöndíjjal Göttingenbe ment. Itt Ludwig Prandtl tanszékére került, ahol a hidrodinamika és az aerodinamika modern kérdéseit kutatták. Kármán az ösztöndíj 2 éve után még további 4 évig maradt Prandtlnál, és az áramlástan meg a repülés elkötelezett úttörője lett. A nyomott rudak kihajlásának a problémája a repülőgépek szerkezetében is fontos kérdésnek bizonyult, ezért az elmélet pontos, végleges kidolgozásával továbbra is foglalkozott, és e témáról írt doktori értekezésével 1908-ban magántanárrá habilitált. A további kutatások részben a rugalmas testek képlékeny alakulásának elmélete, részben az áramlásba helyezett akadályokra ható aerodinamikai, ill. hidrodinamikai erők meghatározására irányultak. Ekkor fedezte fel az akadály körül kialakuló áramlásban keletkező, leszakadó örvénysorokat; ez a híres Kármán-féle örvénysor elmélete.

1920-ban ismét Aachenbe ment, ahol 1930-ig dolgozott. Aachenben a Kármán Intézet a repüléstudomány világhírű centrumává fejlődött. Kármán foglalkozott a turbulenciaelmélettel, a rugalmasságtan közelítő módszereivel, pontrácsok saját rezgéseivel - aminek a szilárd testek fajhőjének elméletében van fontos szerepe - az áramlások hasonlósági törvényeivel (a modellezés alapjaival), a légcsavarmeghajtás elméletével és az anyagok szilárdságtani viselkedésével.

Az Egyesült Államokban D. Guggenheim adományaiból Kármán megszervezte a pasadenai aerodinamikai kísérleti laboratóriumot (1944 után ez lett a Jet Propulsion Laboratory). Ide tette át székhelyét azután, hogy megtörtént a hitleri hatalomátvétel Németországban. Fokozatosan hozzálátott a reaktív meghajtás (lökhajtás, torlósugárhajtás) elvének és a szuperszonikus repülésnek a megvalósításához.

Kármán érdeklődési köre kiterjedt az űrkutatás megvalósításának különböző kérdéseire is. 1960-ra létrehozta az űrkutatás céljaiban érdekelt kutatók nemzetközi fórumát, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiát az Asztronautikai Világszövetség (International Astronautical Federation) keretei között.  

 

Szilárd Leó (Budapest,1898. február. 11.- La Jolla, 1964.május.30)

Vegyészmérnöki tanulmányait a budapesti József Műegyetemen kezdte, majd a berlini Műegyetemen folytatta. Doktori értekezésében az ingadozási jelenségeket vizsgálta termodinamikai szemszögből.

Szilárd egy termodinamikai dolgozatával felkeltette Einstein érdeklődését. Vizsgálataikból több közös szabadalom született - röviden; az Einstein-Szilárd-hűtőgép.

Szilárd 1933-ban hagyta el Németországot és rövid európai utazás után Londonban állt meg. Itt kimutatta, hogy a röntgensugarakkal neutronok kibocsátására késztethető  berilliummagok mellett létezhetnek a neutronok által indukált (kiváltott) radioaktivitású, sugárzó berilliummagok is. Ezt tartjuk ma Szilárd-Chalmers-effektusként számon. Szilárd kidolgozta a neutronok láncreakciójának elméletét, amely az erős nukleáris kötésben rejlő magenergia felszabadítását hivatott lehetővé tenni.

1938-tól az Egyesült Államokban tevékenykedett. Itt értesült a maghasadás felfedezéséről, aminek hatására Einsteinhez fordult. Az ő nevének társadalmi súlya miatt vele íratta meg (de mindenesetre alá) Szilárd azt a bizonyos levelet Roosevelt elnökhöz, hogy az új, nukleáris fegyverrel Amerika megelőzhesse a fasiszta Németországot.

Fermi és Szilárd Chicagóban az egyetemi stadion lelátója alatt grafittéglákba ágyazott urángolyókból  összerakták az első maghasadáson alapuló atomreaktort. Ám 1944-ben Szilárd már azért szervezkedett, hogy az új fegyvert ne vessék be emberek ellen.

1949-től, a fegyverkezési verseny elindulásával felmerültek az atomfegyver bevetéséből származó  globális következmények. Szilárd, Fermi és Einstein szaklapokban írták le a fegyverkezési verseny a veszélyeit. Hamarosan megalakult a Pugwash Committee e tudományos mozgalom tartalmi irányítására. Szilárd a nagyközönség (és a politikusok) informálása érdekében fantasztikus novellákat is írt az atomkorszak emberi és társadalmi problémáit fejtegetve. Ezek legfrappánsabb példája “A delfinek hangja” c. írása.

Szilárd 1949-ben biofizikai kutatásokba kezdett. Ultraibolya-sugárzással baktériumok inaktiválása során a genetikai képesség befolyásolhatóságát mutatta ki. Kidolgozta munkatársaival a kemosztát berendezést, ami egy mesterséges környezet tartós biztosítására alkalmas készülék, amiben pl. egy baktériumtenyészet szaporodását lehet vizsgálni, miközben a befolyásoló kémiai hatás kvantitatív jellemzőit be lehet állítani. 

 

Wigner Jenő (Budapest, 1902. nov. 17. - Princeton, N.J., 1995. jan. 4.)

A fasori evangélikus gimnáziumba járt, - Neumann János osztálytársa volt - ahol, a legnagyobb hatást matematikatanára, Rátz László gyakorolta reá.

Kémiát tanult először a budapesti, majd a berlini egyetemen, Doktori értekezése Polányi Mihály vezetésével készült, a hidrogénmolekula képződésének kvantummechanikai tárgyalásával foglalkozott, és a kvantumkémia úttörő munkája lett.

1928-30 között a kristályok szimmetriatulajdonságait vizsgálva jutott el ahhoz a felismeréshez, hogy a téridő szimmetriáknak, illetve az ezeket leíró csoportelméleti módszernek központi szerepe van a kvantummechanikában. Több, mint harminc év múltán, 1963-ban, amikor ezekért az eredményekért a Nobel-díjat megkapta, az indoklásában ez szerepelt: "az atommag és elemi részecskék elméletéhez való hozzájárulásért, elsősorban az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért".

1930-33-tól először részben, majd hamarosan kizárólag a Princeton Egyetemen dolgozott mint az elméleti fizika professzora. A maghasadás felfedezése (1939, Berlin) után Szilárd Leóval azonnal kidolgozták ennek elméleti alapjait, és a következő két évtizedben az uránhasadás gyakorlati alkalmazásain dolgozott. A felfedezés politikai jelentőségét felismerve, Einstein közvetítésével az Egyesült Államok elnökéhez fordultakl Ennek a levélnek hatására indította el Roosevelt elnök az Egyesült Államok atomenergiai programját, amelynek eredménye a reaktor (1942), majd az atombomba (1945) megalkotása lett.

A világ első atomreaktorát 1941-ben kezdték építeni és 1942 decemberében vált beindíthatóvá. Az urán-grafit máglya minden rétegének felrakása után a mért neutronsugárzási adatokból Wigner számította ki, hogy mikorra várható  a láncreakció önfenntartóvá válása. A második reaktort Wigner irányításával Oak Ridge-ben, az újonnan létesült kutatóközpontban építették fel.

A háború után 1946-47-ben ő volt az Oak Ridge-i laboratórium tudományos igazgatója. Tanítványával, Alvin Weinberggel megírták a világ első reaktorfizikai szakkönyvét, amelyet évtizedeken át az egész világon alapműként használtak. Számos más reaktor - így az atomhajtású tengeralattjárók ún. nyomottvizes reaktorának - kidolgozásában is alapvető volt szerepe. Ez utóbbi lett máig a legelterjedtebb erőműreaktor. 1963-ban a polgári védelemmel kezdett foglalkozni. 

 

Teller Ede (Budapest, 1908. jan. 15. - Stanford, 2003. szept. 9.)

A Trefort utcai Mintagimnáziumba járt, majd 1925-ben beiratkozott a budapesti József Műegyetemre. 1926 elejétől Németországban, Karlsruhéban folytatta kémiai tanulmányait. 1929-ben Lipcsében már fizika szakon tanult, egyebek közt Heisenberg előadásait hallgatta.

1930-ban doktorált fizikából, majd Göttingenben kapott kutatói állást. Ahhoz a kutatói körhöz csatlakozott, amelynek Heisenberg, Bohr és Einstein voltak a vezéralakjai.

1934-ben Dániába ment, Niels Bohr kutatócsoportjába. Bohr intézetében találkozott Gamowval, aki hamarosan professzori állást kapott a George Washington Egyetemen, ahová egy év múlva Teller is követte. Együttműködésük során megfogalmazták az ún. Gamow-Teller tételt, amely a szubatomi részecskék tulajdonságait írja le a radioaktív bomlás során. 1937-ben közös dolgozatban írtak arról, hogy a Nap energiatermelése atommagfúzión alapszik.

1941-ben bekapcsolódott az amerikai Manhattan-tervbe, amelynek célja az atombomba előállítása volt. Chicagóban Fermivel, majd Berkeley-ben dolgozott, de hamar a Los Alamos-i laboratóriumba kerül, ahol Oppenheimer vezetésével készítették az első atombombát. Jelentős számításokat végez a bomba hatásaira vonatkozóan.

Már 1940-ben vizsgálta azt a lehetőséget, hogy a maghasadáson alapuló atombomba keltette hő begyújthatja-e a még nagyobb teljesítményű termonukleáris reakciót, a hidrogénbombát. Amikor a Szovjetunió felrobbantotta első atombombáját, Truman elnök elrendelte a fúziós fegyver kidolgozását Los Alamosban, és 1952-ben sikeresen ki is próbálták az első amerikai hidrogénbombát.

Teller egy új termonukleáris kutatólaboratórium létrehozását kezdeményezte. Ennek eredményeképpen jött létre Észak-Kaliforniában a Lawrence Livermore Laboratórium, amelynek Teller tanácsadója, igazgatóhelyettese, végül igazgatója lett.

Teller a hetvenes években szorgalmazta a fúziósenergia-kutatásokat, majd a nyolcvanas években ő kezdeményezte a csillagháború néven ismertté vált rakétaelhárító-rendszer kifejlesztését. Mindig is az erős katonai védelem szószólója volt.

A molekulaspektroszkópiai problémák megoldásánál alkalmazott kvantummechanika és a magfizika területén számos elméleti eredménye született, mégis, legismertebb munkái nagyon is gyakorlati jellegűek. Maga is azt mondta: "Az igazi eredményem nem elméleti problémák megoldása... egyedül álltam ki a hidrogénbomba mellett. Hozzájárultam a hidegháború megnyeréséhez, amikor a rakétaelhárításon dolgoztam." 

 

Ortvay Rudolf (Miskolc, 1885. jan. 1. - Budapest, 1945. jan. 2.)

Két évig a budapesti Kir. M. Tudományegyetem orvoskarára járt, majd ugyanennek az egyetemnek a bölcsészkarán matematikát és fizikát tanult. Tanulmányait a göttingeni egyetemen fejezte be. 1908-ban jött haza; Kolozsvárra hívta Tangl Károly, a kísérleti fizika professzora. Ortvay rövidesen elkészítette a dielektrikumok nyomásfüggésével foglalkozó doktori értekezését, majd két évig külföldön elméleti fizikai tanulmányokat folytatott.

Ortvay a kolozsvári egyetemmel költözött Szegedre, már nyilvános rendes tanárként. Amikor a fizikát forradalmasító kvantumelmélet született-alakult a húszas évek végén, Ortvay szinte naprakészen tudósított erről, de már mint a budapesti tudományegyetem Elméleti Fizikai Intézetének professzora. 1928-tól kinevezése megadta a lehetőséget, hogy megvalósítsa legfontosabb - talán egyetlen - célját: megalapozza a korszerű magyar elméleti fizikát. 1929 őszén megindította méltán híres kollokviumait, amelyeken a legkiválóbb hazai és külföldi előadók jóvoltából szakemberek és érdeklődők a kortárs fizikával ismerkedhettek.

Ortvay szervező munkájának legfontosabb eredménye a kollokviumok megindítása volt. Ezek a két-három hetenként sorra kerülő előadóülések lehetővé tették, hogy a fizika hazai művelői megismerkedjenek a legújabb kutatási eredményekkel. Ortvay különösen büszke volt két tanársegédjére, Neugebauer Tiborra és Gombás Pálra, a későbbi Kossuth-díjas professzorokra. Sokat tett azért, hogy Gombás megkapja a szegedi elméleti fizikai tanszéket. Ortvay keresztül tudta vinni, hogy Tangl megüresedett tanszékét Békésy György kapja meg, de Wigner és Neumann “hazahozatal”-ával kudarcot vallott.

Ortvay szakmai teljesítménye abban állt, hogy az elszigetelt csoportokból, egyénekből tevékeny fizikusi közeget formált, és ezt bekapcsolta a világ tudományos vérkeringésébe. Ennek a szakmai teljesítménynek eléréséhez munkaeszköze saját személyisége volt, lelkesedése a fizikáért, a fizikai gondolat hatásosságáért.  

 

Bródy Imre (Gyula, 1891. dec. 23. - Mühldorf, 1944. dec. 20.)

A családnak több ismert tagja is volt, így Bródy Sándor író és Bródy Ernő országgyűlési képviselő.

A fővárosban 1909 és 1913 között volt a budapesti Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem matematika- természettan szakos hallgatója.

1920 és 1922 között a Göttingeni egyetemen Max Born tanársegéde volt; két év alatt hét tanulmánya jelent meg. A legfontosabb négyet Bornnal közösen írta. Ezekben annak a munkának a folytatásáról van szó, amit Born 1912-ben Kármánnal kezdett el a kristályok dinamikájának Born- Kármán elméletéről.

1923-ban a Tungsram kutatólaboratóriumának alkalmazásába lépett, és ennek maradt vezető munkatársa élete végéig. Az ugyanott dolgozó Selényi visszaemlékezései szerint: Az izzólámpagyártásnak jóformán minden műszaki kérdéséhez eredményesen tudott hozzászólni, legfőbb munkaterülete azonban a lámpaszerkesztés volt és maradt, amelyet tisztán gyakorlati alapjairól elméleti alapokra emelt. Munkásságát a kryptontöltésű izzólámpa megalkotásával koronázta meg. Kriptontöltéssel a szokásos argontöltésű lámpánál jobb minőségű és gazdaságosabban üzemeltethető izzót lehetett gyártani - eltekintve a kripton árától: kriptont ekkoriban literenként 4000 pengőért lehetett vásárolni a Linde cégtől.

Első feladat volt megfelelő  módszer kidolgozása a kripton olcsó előállítására.. A kriptongyártást Bródy termodinamikai meggondolások alapján Polányi Mihály közreműködésével oldotta meg. A kriptonégőt az 1936-os Budapesti Ipari Vásáron mutatták be. Ez volt a vásár egyik szenzációja. A gyár létesítési költségei 1 847 000 pengőre rúgtak, viszont sikerült előállítani kriptont 1 pengő 26 filléres literenkénti áron.